kezdjük ott: én is kaptam egy-két jól elhelyezett atyai pofont, nem haltam bele, nem lettem buta, nem lettem agresszív.
de.
a szívem mélyén tudom, hogy senkit nem szabad bántani, legfőképpen azt nem, aki nem tudja megvédeni magát. és a verés nem más: bántalmazás. még akkor is, ha jó szándékkal teszi az ember. még akkor is, ha úgy hiszi, szeretetből.
azt olvastam, hogy a "vert" gyerekek intelligencia hányadosa alacsonyabb azokénál, akiket nem vertek a szüleik. szerintem azért, mert aki nem verekszik, annak vennie kell a fáradságot, hogy elmagyarázza a gyerekének, mit miért nem szabad/veszélyes/butaság. és akivel beszélnek, az tanul. akivel nem beszélnek, abban szintén rögzül a tiltás, de életvezetési útmutatót nem kap belőle.
a másik ok, amiért hatékonytalan nevelési mód a verés: a gyerek utánzással tanul. ha a szülő megver(het)i a gyereket, a gyerek tuti nem érti, ő miért ne gyepálhatna másokat, mikor olyasmit tesznek, ami nem tetszik neki?!
a harmadik, amivel egyébként a "keresztény" szülők engem is verekedésre késztetnek, pedig alapvetően békés természetű vagyok: az ember magának nem kívánja a testi fenyítést. miért érzi úgy akkor, hogy megengedheti magának, hogy bárki mást megüssön? egy felnőttet megütnénk, mikor nem tetszik a viselkedése? vagy veszélybe sodorja magát? ha helytelenül viselkedünk, vagy veszélybe sodorjuk magunkat, egy méretes pofon megmutatná a helyes utat? megköszönnénk annak, akitől kaptuk? nem hinném. a gyerek is ember, ha mégoly buta és tapasztalatlan is. tanításra van szüksége, nem verésre.
mert a verés fáj. nem csak a testnek. a léleknek is.