Amiben megismerjük Színesszárnyú Karcsi pillangót
Volt egyszer egy kismalac, egy Artúr Samu nevű kismalac. Kinn élt ő az erdőben, egy kismalacüregben. Egy szép napon, mikor sütött a Nap és kék volt az ég egy délután Artúr malac elindult, hogy találkozzon a barátjával, Színesszárnyú Karcsi pillangóval, aki a virágos Nagyréten lakott.
Kapkodta a kis csülkeit, hogy tapp tipitipi tipitipi tapp tapp, csak úgy tappogtak a kis tappancskái, ahogy a barátjához sietett. Hamar oda is ért a Nagyrétre, de Karcsit sehol nem találta, hát megkérdezte a többi lakót, hogy merre lehet az ő barátja.
- Otthon van ma Karcsika, valami történt a szárnyával - mondta neki az egyik kerek hasú dongó barátja.
Artúr sietett gyorsan hozzá, hamar odaért a házához. Ott feküdt Karcsi az ágyában, teljesen szürke szárnyakkal.
- Mi történt veled, Karcsi barátom, hol vannak a színes szárnyaid?!
- Este vihar volt, fújt a szél, és lesodorta a tetőt a házunkról, az eső meg beesett, pont az én ágyamra, és lemosta a festéket a szárnyaimról. Nézd, milyen szürkék lettek, és hímpor nélkül repülni sem tudok! - panaszolta keservesen Karcsika.
Artúr rögtön gondolkodni kezdett, hogyan segíthetne barátján, aztán megsimogatta a szürke szárnyakat és kisietett vissza a Nagyrétre. Ott aztán hangosan uikolni kezdett, hogy ui, ui, ui, ui, uíííí, uíííí, mire mind összegyűltek az állatok, a rovarok, a madarak és a rágcsálók.
- Gyertek, gyertek barátaim, segítenünk kell Karcsikának, lemosta az eső a színt a szárnyáról! Lepkék, dongók és viráglegyek, gyűjtsetek kérlek virágporokat! Méhek, tőletek mézet kérek, pacsirták, hozzatok vizet nekem. Hörcsögök, egerek és földikutyák, adjatok egy-egy szál szőrt!
Akkor Artúr malac kis leveleket tett maga elé, és ezeken festékeket kevert. Mézet csöppentett a levélre, majd színes virágport és vizet. Lett belőle fehér és sárga és lila és zöld és narancsszín és piros, majd kihozta Karcsikát a hátán és finom szőrecsettel megfestette kopott szürke szárnyait.
Karcsi nagyon boldog volt, szebb lett a szárnya, mint valaha.
- Köszönöm, köszönöm Artúr barátom, újra Színesszárnyú vagyok! Köszönöm nektek is, réti állatok, gyertek, fogócskázzunk egy nagyot!
Mikor kezdett már színesedni az ég alja, és Artúrnak ideje volt hazamenni, elköszönt Színesszárnyú Karcsi pillangótól és a többi barátjuktól, aztán sietett gyorsan hazafelé, hogy vacsorára szépen hazaérjen. Kapkodta a kis csülkeit, hogy tapp tipitipi tipitipi tapp tapp, csak úgy tappogtak a kis tappancskái, ahogy gyorsan futott hazafelé.
Otthon aztán mosakodás után gyorsan odaült az asztalhoz, ahol a családja már nagyon várta, mert minden este együtt ettek, és közben elmesélte mindenki, hogy mi történt vele aznap délután, és Artúr Samu is elmesélte, hogy mi várta őt a Nagyréten:
- Képzeljétek, mi történt ma Színesszárnyú Karcsikával, az én pillangó barátommal, aki a Nagyréten lakik! Siettem hozzá ma délután, kapkodtam a kis csülkeimet, hogy tapp tipitipi tipitipi tapp tapp, csak úgy tappogtak a kis tappancskáim. Mikor odaértem, nem találtam Karcsikát, hát otthon feküdt az ágyában. Éjjel a szél elvitte a házuk tetejét, és az eső is beesett, és lemosta Karcsi szárnyáról az ékes-fényes színeket. A réti állatokkal festéket kevertünk virágporból, mézből és vízből, és szőrecsettel megfestettem a kopott pillangó szárnyakat. Karcsi újra tudott repülni, és nagyot fogócskáztunk a többiekkel, aztán láttam már, hogy ideje indulni és siettem haza hozzátok. Kapkodtam a kis csülkeimet, hogy tapp tipitipi tipitipi tapp tapp, csak úgy tappogtak a kis tappancskáim, és haza is értem időben, mert olyan jó együtt vacsorázni.
Akkor mindenki befejezte a vacsoráját, répát, szénát, magocskákat, a malacok mind megmosakodtak, és megtisztították a fogaikat is. Aztán bementek együtt a malacfészekbe és összebújtak egészen, és letették kicsi kis fejüket, és becsukták kicsi kis szemüket, és szép csöndesen szuszogtak és így aludtak reggelig.
(itthon ez utóbbi fél mondat: szép csöndesen szuszi-szuszmákoltak és így aluszi-luszikáltak reggelig)