életet ad

hétfő délután f4 körül (scrabble parti közepén) elmentem pipilni. ahogy dolgom végeztével felálltam, éreztem, h jönne még (irtózatosan sokat pipiltem terhesség alatt). visszaültem a vc-re, de ez már nem pipi volt, hanem ahogy leírták korábban: színtelen, picit édeskés illatú (mikor megszületett, meg még pár napig, no.1 is ilyen édeskés "babaillatú" volt) és az állaga olyan, mintha tiszta vízbe tojásfehérjét kevernél. kiszóltam édesanyámnak, h hozzon 1 betétet, mert folyik a magzatvíz. teljesen beijedt, én meg tök higgadt voltam.

 

a nődoki, az utolsó rendeléskor adott lakmusz papírt, mert a sima hüvelyváladék -- ami a terhesség idején sokkal bőségesebb, h tisztán tartsa a bébihez vezető utat -- savas, a magzatvíz viszont lúgos, ezért így könnyű megállapítani h mi folyik. megnéztem, de a papír teljesen semleges volt. azt hittem, megromlott, vagy mi, mert tuti voltam benne, h ez már a magzatvíz.

 

mindenesetre édesanyám hozott inkonti betétet, amit már jóelőre megvettünk, én meg felhívtam Zét, h mi a helyzet. tiszta izgatott lett, nagyon édes volt, rohant is volna haza rögtön. aztán felhívtam a nődokit is, ő mondta, h úgyis rendel, menjünk, megnéz. Zével megbeszéltem, h ott találkozunk.

 

felöltöztem szépen, nem engedtam édesanyám unszolásának, hogy hívjunk taxit, de azért a scrabble partit már nem fejeztük be. felültünk a trolira, és szépen bebékávéztunk a bajcsyra. el is késtünk, de soron kvül fogadott, úh ez talán mindegy is volt.

 

itt sem lett egyértelműen zöld a lakmusz papír, hát megvizsgált, aztán azt mondta, köhögjek. köhögtem. no, akkor elkezdett dőlni a víz. szerencse, h alám készítette az erre használatos lavórt. ugyan még így sem változott a várt sötétzöldre a papír, de ezt nem lehetett eltéveszteni, ez bizony a magzatvíz volt.

 

mondta, h nem sürgős a dolog, hiszen nem voltak fájásaim, menjünk szépen haza, kapjuk össze a cókmókunkat, aztán volnuljunk be a kórházba.

 

hazafelé azért már taxiztunk Zével, mert erősen folyt a víz, nem bírtam volna hazáig trolizni száraz nadrággal. otthon még megvacsoráztunk, megnéztünk egy filmet, aztán vmikor 11 előtt értünk be a kórházba.

 

az ezután következő másfél napról direkt nem írok, nagyon szerencsétlenül éreztem magam, és nem akarok még csak gondolni sem rá. elég annyi, hogy a méhszájnak, azaz a méhet elzáró izomnak 10 cm-re kell tágulnia ahhoz, h kiférjen rajta a bébi (tulképp ez a tágulási folyamat az, amit fájásoknak hívnak). nekem ez idő alatt se nem fájt, se nem tágult semmit.

 

másfél nappal magzatburok-repedés után, szerda reggel 6 körül megjött Orsi, a szülésznőm, hogy tartsa bennem a lelket, ill h segítsen a továbbiakban, mert a nődoki kérésére kicsit meggyorsítottuk a folyamatot: kaptam 1/4 "méhszáj-érlelő" tablettát. a terv az volt, hogy kétóránként kapok 1/4 tablettát, majd a 4. negyed után bekötik az oxitocint, és du-estére meglesz no.1.

 

én meg 8 után (Orsi utóbb mondta) 3 perces fájásokkal vágtam neki a szülésnek az első 1/4 tabletta után. emlékszem, kb 15 perccel a gyógyszer elszopogatása után azt gondoltam, na, ez már fájás. elmentem wc-re, aztán 3 fájásnyi időbe telt, mire ki tudtam jönni. felhívtam Zét. reggelizett éppen, mondtam neki, nyugodtan fejezze be a reggelit, pucolja ki a tengerimalacokat, üljön buszra, aztán jöjjön, mert ráérünk. 

 

kb 8.20-kor jött Orsi, felkötött a ctg-re (baba-szívhang és méhtevékenység vizsgáló, csíkhúzó masina), hogy megnézzük, milyen hatékonyak a fájások. 10 perc után megnézte a csíkot, tetszett neki, mondta, menjünk a vizsgálóba, megnézi a méhszájat, mennyire tágult ki. ez alatt a 20 perc alatt tágultam 4 cm-t, azt mondta, pakoljam össze gyorsan a cumómat, megyünk szülni.

 

a vizsgáló a vajúdótól (utóbbi egy 5 ágyas szoba, ahol a lányok/asszonyok eltöltik az időt, amíg a szülés megindulásától a kb 4 cm-s méhszájig eljutnak) kb 10 méterre van. én 2x álltam meg a folyosón "lelélegezni" az összehúzódást. 

 

nem tudtam összepakolni a cuccomat, Orsi jött, mondtam neki, h a szülőszobára-való a malacos táskában van, azt magához vette, meg engem is. minden más szanaszét maradt az ágyamon. éppen nem szült senki más, úgyhogy mentünk az "ikeába" (az alternatív szülőszoba, sárga függönnyel, franciaággyal, káddal és fenyő bútorokkal).

 

itt vesztettem el az időérzékemet. innentől egy-egy képre, helyzetre emlékszem, és utólag mondták, h az egész kb 2 óra volt. összevissza is fogok írni, mai napig nem tudom lineáris rendbe tenni az eseményt.

 

mentem mégegyet pipilni, aztán Orsi tanácsára bemásztam a kádba, hogy kicsit könnyítsen a helyzeten (nem használt). utána a kádból az ágyra mentünk, ekkor kezdtem ordítani, mint a sakál. nem tudom, miért, hiszen nem fájt annyira. de nagyon jól esett. 

 

néha szinte kívülről figyeltem magam, h hát igen, itt ordít, szül. mintha nem nekem fájt volna, nem én szültem volna.

 

Orsi hívta Zét, h siessen (az Astoriánál volt a buszon, mondtam, ne szálljon le, a piros sem gyorsabb, a taxi sem), meg a nődokit, h ő is siessen, mert gyorsabban halad a dolog, mint várták.

 

vmikor ezután megérkezett Z, rohant, mint állat, lihegve robbant be a szülőszobába, aztán tovább futott öltözni, aztán ott is volt. emlékszem, nevettem, mikor megérkezett. nagyon örültem neki.

 

az ágyon térdeltem, más pozíciót nem bírtam elviselni. Z elém, ült, h a vállára támaszthassam a fejem, mert már nem bírtam el, hiszen 2 nap alatt sikerült kb 4 órát aludnom összesen, kb 20 perces intervallumokban. így biztos volt az is, h a hátsó fertályt nem látja. 

 

nemsokkal Z után a nődoki is megérkezett. a szülés folyamán többször is megnézte no.1 szívhangját. mindig szólt mielőtt csinált valamit. megvizsgált, mondta, h már majdnem 10 centisre tágult a méhszáj, nyomhatok.

 

a fájások úgy néznek ki, h az elején vannak a jóslófájások. ezek nemannyira fájnak, inkább csak megtanítanak arra, h valami ilyesmire kell számítani szülés alatt. aztán vannak a tágító fájások (ezt a részt nevezik vajúdásnak), mikor a méh izomzata kitágítja a máhszájat, amit egy olyan záróizomnak kell elképzelni, mint mondjuk a popizáróizom, csak ezt nem lehet akaratlagosan működtetni. ezután következnek a tolófájások, amikor a méhizomzat olyan erősen húzódik össze, hogy elkezdi kifelé préselni a gyereket. ha ez túl hamar következik be, és még nincs kellően kitágulva a méhszáj, akkor szakadnak az anyai szövetek. a tágítófájások a végefelé már nagyon sűrűn jönnek, az embernek szinte nincs is ideje egyik után felkészülni a másikra, de a tolófájások jóval ritkábbnak tűnnek. nem tudom, hogy valójában mennyi idő telik el két tolófájás között, de hosszú perceknek tűnt.

 

én még csak 7-8 centire voltam kitágulva, mikor az első tolófájást éreztem. (ez olyan érzés, mintha kokkantania kellene az embernek, hiszen ilyenkor már a bébi feje ott van, és a hüvely falán keresztül nyomja a végbelet is.) Orsi adott pár tanácsot, hogyan próbáljak meg nem nyomni, mert ekkor ugye még nagy a sérülés veszélye, valamint ekkor még sem Z, sem a doki nem érkezett meg. nagyon nehéz, mert az embernek a szervezete azt mondja nyomj, az agya meg azt, h nehogy. jut eszembe, ekkor kezdtem ordítani. hogy én nem akarok nyomni. irtó nehéz volt.

 

szóval visszatérve, a doki megvizsgált, azt mondta, már 8-9 centi, de mivel eleve nagyon gyorsan tágultam (ez 4-6 órát szokott tartani, nekem meg alig 2 óra alatt sikerült), nyomhatok, nem lesz baj. hát nyomtunk.

 

ordítottam, mint a sakál. nem azért, mert fájt, hanem mert jól esett ordítani. olyan helyénvalónak tűnt. komolyan, szülés alatt többször szinte kívülről figyeltem az eseményeket, mintha nem is én szültem volna, hanem csak szemlélném a helyzetet.

 

emlékszem pl, hogy Orsi mondott valamit, h megkönnyítse a dolgomat (ekkor a doki még nem volt ott, de Z már igen) és éppen fájás közben voltam, és megismételte, én meg ingerülten visszakiabáltam, h mindjárt! és ez tőlem olyan meglepő volt, h Z meg Orsi összenéztek a fejem fölött. ez kicsit mulatságos volt.

 

amikor bementünk a szülőszobába Orsival, rögtön beültetett a kádba, onnan aztán átmentem az ágyra (egy 200 széles sima franciaágyat képzelj el), akkor már nem volt erőm felöltözni, pedig vittem ruhát szülni. ott feküdtem pucéron az oldalamon, mert Orsi mondta, h úgy könnyebb tágulni. különben meg elég meleg volt (szülőszobán mindig meleg van, h az újszülöttnek ne legyen olyan nagy sokk a benti 37 fokból kibújni). 

 

mikor megjött a doki, javasolta, menjünk le az ágyról a tornaszőnyegre (pont mint annakidején a suliban a vékonyabb/keményebb fajta szőnyeg, csak fehér műbőrbe volt öltöztetve), próbáljuk meg ott térden. az igen jó volt. aztán mondta, próbáljuk meg guggolva. eredetileg guggolva akartam szülni, vagy sámlin (patkóformájú alkalmatosság, körben alátámasztja az anya fenekét-combját, a gyerek meg kifér elöl a lukon), de annyira fáradt voltam, h az már nem ment.

 

ígyhát Z meg a doki felsegítettek az ágyra, h legalább odaférjenek no.1-hez, mikor megszületik. a tolófájások már ott tartottak, h a feje benn volt a szülőcsatornában. ez sem fájt. mihez is hasonlítsam... feszít, mint mikor a nődoki berakja a kacsát a vizsgálathoz, csak kicsit jobban, és nyomja a végbelet is, tehát folyamatosan olyan érzése van az embernek, mintha rottyantania kellene.

 

ekkor már nem ordítottam, mert vmikor nem sokkal azután, h Z megjött, Orsi azt mondta, hatékonyabban tudok nyomni, ha nem ordítok. igaza volt.

 

kifejezetten emlékszem, hogy ebben az állapotban eszembe jutott, vajon mit gondol Z, hogy ilyen helyzetben lát, meg hogy vajon hogy nézhetek ki most, meg ilyenek. komolyan, mintha nem is én szültem volna.

 

aztán mondták, hogy már látszik a feje búbja. ekkor azért már erősen feszített. szóltam, hogy a gátra ügyeljenek, úgyhogy Orsi mondta, mikor nem szabad fájás közben nyomni. ilyenkor lihegni kellett és lazítani. nehéz volt koncentráltan lazán tartani azokat az izmokat, de hála Istennek volt elég időm/eszem gáttornázni terhesség alatt.

 

aztán egyszercsak kijött a feje. rögtön utána pihenni kellett volna kicsit, de jött még egy gyengébb összehúzódás, én rányomtam mégegyet, és ezzel kibluggyant az egész teste is. ez a kibluggyanás, ez valami mennyei érzés volt, ezt sose fogom elfelejteni. 

 

vicces, most eszembe jutott, unokatesómmal régen gyerekkorunkban, az esti kádfürdőzés közben mindig szülőcsatornát játszottunk. egyikünk a kád egyik végében, a másik a másik végében, és egyszerre át kellett csúszni a másik oldalra. persze középen kicsit megszorultunk, de aztán a holtponton átjutva átcsusszant az ember síkos teste, és ez nagyon vicces volt. pont ilyen érzés volt, mikor no.1 kicsusszant.

 

szóval megszületett, a doki megjegyezte, hogy mennyi az idő, betekerték egy előmelegített lepedőbe, meg abba a türcsibe, amibe én korábban törülköztem, aztán segítettek nekem lefeküdni az ágyra, és a mellkasomra fektették.

 

Z mellénk feküdt, és párállott a szeme. nem hittem ám el, h gyerekem született. és fáradt voltam, mint a kutya.

 

aztán mikor a köldökzsinór már nem lüktetett (i.e. megtörtént az élien átállása a saját rendszereire, és már nem volt szüksége tőlem az oxigénre/véráramra), megkérdezték, ki vágja el. mondtam, nekem mindegy. mondták Zének, vágja el. mire ő azt felelte, hogy ó, nem, inkább csináljátok ti, biztosan jobban értetek hozzá. mire azt mondták, ugyanmár, itt az olló. úgyhogy Z vágta el.

 

aztán Orsi mondta, segít a méhlepénynek megszületni, és megnyomja kicsit a hasamat, lehet, hogy fájni fog, ne haragudjak. mondtam, jólvan. megnyomta, nem fájt, sőt, ez is nagyon jó érzés volt, szinte megszabadultam tőle.

 

aztán a kis bébimet Orsi elvitte, hogy lemossa róla a vért, pontosabban odaadta Zének, hogy csinálja ő, megmutatta, hogy kell. 

 

aztán (most veszem észre, h minden bekezdést "aztán"-nal kezdek, de muszáj, mert itt már végre emlékszem a sorrendre) Z ment a csecsemősnővérrel rendberakni a kis élient, engem meg megvizsgált, meg összevarrogatott a doki. mindig kommentálta, mit fog most csinálni, nagyon rendes volt. a végén megtapogatta a popilukamat is, nem történt-e valami benne, ez bizony nagyon kellemetlen volt, de sose szerettem, ha a popilukamban kotorásztak. lehet, h ha valaki élvezi az anális közösülést, annak ez is élvezetet okoz. én szivesen kihagyatam volna.

 

aztán a kádban leöblítettem magamról a vért, viszont a bébitől csupa magzatmáz voltam, amit nem tudtam lemosni. vacogott a fogam, úgy fáztam, valószínűleg a fáradtságtól.

 

aztán kaptunk egy tisztább lepedőt, Orsi meg feladta az inget, amit azért vittem magammal, hogy szülés közben ne legyek teljesen pucér, és visszakaptam a gyerekem, meg az apukáját. szépen leheveredtünk az ágyra. Orsi jött, és megcsípte a cicibimbómat, hogy jöjjön belőle a tejecske. ez igen kíméletlen cselekedet volt, nagyon haragudtam rá. aztán kiderült, a bébi még jobban rárág a fogatlan kis ínyével. szóval életemben először megszoptattam a gyerekemet.

 

akkor ott még lounge-oltunk kicsit, aztán mondták, hogy menni kellene, mert szülés után 2 órát lehet csak a szobában maradni, aztán át kell menni a gyerekágyas osztályra, hogy legyen hely a következő partinak. én csodálkozva néztem, hogy már 2 óra eltelt? 

 

Z és Orsi segítségével kikászálódtam az ágyból és felöltöztem, a gyereket meg berakták a tolókosárba (olyan, mint egy bevásárlókocsi, csak nem olyan mély a kosara). aztán mondta Orsi, kapaszkodjak a tolókosárba, Z felmálházta magát, és átballagtunk a gyerekágyas osztályra.

 

Z mondta utóbb, hogy ő rajtam kívül senkit nem látott szülés után saját lábán menni (mindenki tolószékben, vagy hordágyon ment, kb másfél napot töltött az előtérben, úgyhogy látott eleget), és hogy milyen büszke volt rám.

 

 

 

no.2:

 

valamikor éjjel kezdődtek a fájások. eleinte még rendszertelenül, vissza is aludtam, mondván, hogy ez még biztos csak jóslófájás. aztán reggel már felhívtam édesanyámat, hogy jöjjön, mert lehet, hogy szülni fogunk. meg is érkezett, én elköszöntem 1. sz. élienemtől, taxiba ültem, és elmentem Zéért a melóhelyre. ő már lent szteppelt a kapu előtt, és a sokadik cigit szívta, mikor megérkeztünk. 

 

dél után értünk a kórházhoz. a vizsgálatnál kiderült, hogy már 2 ujjnyira vagyunk, mentünk is a szülőszobába. szerencsére megint az ikea jutott. ott sétálgattam Z karján, aztán lassúztunk.

 

aztán 4 körül bejött Orsi, hogy nem kell nyomni? ja, de, igen.

 

akkor feltérdeltünk az ágyra, mert az a múltkor is működött, Orsi burkot repesztett, és a 3. tolófájásra kint volt no.2.

 

sérülés nélkül mentünk tovább a gyerekágyas osztályra.

 

 

 

no. 3:

 

este már nem tudtam elaludni, mert éreztem, hogy itt lesz valami. kóbor fájásaim voltak. éjjel 2 körül kimentem vécére, ekkor elindult a nyákdugó (ez egy alvadt v friss véres nyálkás-zselés valami, ami elzárja a méhszájat, és szülés előtt 1 héttel/órával távozik). no, gondoltam, ebből tényleg szülés lesz, kimentem hát a nappaliba a kanapéra, hogy gyorsan megvarrjam 2. sz. élien lábaszsákját, hogy legyen miben aludnia szüleimnél, míg én a kórházban leszek. f4-re készen lettem, addig jó rendszeres fájásaim voltak.

 

reggel mondtam uramnak Zének, hogy sajnos mégiscsak lemarad a nagyon fontos konferenciahívásáról, mert szülni megyünk. 

 

megint dél körül értünk a kórházba. a vizsgálat szerint még csak szűk 1 ujjnyira voltunk, úgyhogy elküldtek minket sétálni. elballagtunk újbuda központba, ettem egy hamburgert, aztán visszasétáltunk. 2 körül értünk vissza, ekkor kb szűk 2 ujjnyira voltunk. megint elküldtek sétálni. f4 körül megérkezett a doki, bő 2 ujjnyira tágultunk, beengedtek a szülőszobába - és igen, megint szabad volt az ikea. 

 

kb félúton Orsi javaslatára lefeküdtünk az ágyra, hátha úgy jobban megy. később arra ébredtünk, hogy megint jött megnézni, mi újság. megint felkeltünk, pedig azt hittem, összeesek a fáradtságtól. tovább sétáltunk, lassúztunk.

 

valamikor 6 után bejött Orsi, hogy nem kell nyomni? ja, de, igen.

 

 

 

 

no.4:

 

hajnalban arra ébredtem, hogy elég erős fájásaim vannak. kimentem vécére, elindult a nyákdugó. aztán visszafeküdtem aludni, mondván, hogy innen még csomó idő, mire szülünk. napközben fél-egyóránként jó erős fájásaim voltak. délután 3. sz. éliennel lementünk boltba, ekkorra 10-15 percesre beálltak a fájások. 

 

elmentem zuhanyozni, semmi változás. lefeküdtem pihenni, semmi változás. (úgy tartják, hogyha fürdés v pihenés közben erősödik, szülés lesz, ha elmúlik, jóslófájások voltak.)

 

esti rutin közben sűrűsödtek 8 percre, aztán 7 után altatni ment Z és édesanyám, én meg 5-6 percesre feltornáztam a teljesítményt. 8kor hívtam Orsit, hogy megyünk a kórházba, és szóltam Zének, hogy kapja össze magát de nagyon gyorsan, mert szülünk.

 

f9-re értünk a kórházhoz, kicsit elkavarodtunk, de aztán Z megtalálta a jól bevált utat a szülőszobához. Orsi már ott volt, beküldött a vizsgálóba. a nődokim 2 hónappal ezelőtt elment a kórházból, úgyhogy az ügyeletes vizsgált meg. szűk 2 ujjnyira voltunk, és ahogy lemásztam a vizsgálóról, elment a magzatvíz. tele lett vele a bakancsom...

 

ekkor már semmi akadálya nem volt annak, hogy felvegyenek (ennek a feltétele, hogy min. 2 ujjnyis legyen a méhszáj vagy folyjon a magzatvíz). Orsi feltett a szívhang- és fájástevékenységvizsgáló masinára, mondta nekem is meg Zének is, hogy 20-30 perc, amíg ott leszek, aztán meglátjuk. ekkor már 3-4 perces, nagyon erős fájásaim voltak. a negyedik v ötödik fájás után bejött Orsi: pont jókor, mert bizony utólértek a tolók. 

 

ekkor sírva fakadtam, hogy hol van már Z, mert nélküle nem szülök. gyorsan kiszóltak érte a váróba, beszaladt öltözni. mi meg mentünk az ikeába. azóta sem értem, hogy lehetett ilyen szerencsém, de sosem szültem szülőszobában, szülőágyon. amíg Z öltözött, megvizsgált a doki, bő 4 ujjnyira voltunk, mindezt 20 perc alatt.

 

Z bejött, a fejemhez ült, én feltérdeltem az ágyon, és a 3. tolóra kint volt a gyerek. még vagy 2-3 óráig azon töprenkedtünk, hogy tényleg készen lennénk? ki se fáradtam. érkezéstől szülésig kb 40 perc telt el. nem is értettük. tényleg csak ennyi lett volna? na ilyen egy sokadik -- gyors -- szülés. 

 

3 öltés lett a vége a sietségnek, és a boldog tudat, hogy soha többé nem kell szülnöm. ennyi pont elég volt. :)