ma este végre megint itthon van uram Z. az elmúlt héten valami nemzetközi banzáj folyt az ő szervezésében, és ezért az esték nagyobb részét valahol máshol töltötte. nem mondom, kemény hét volt mindannyiunknak, de nem ezért írok.
hanem azért, mert altatás után, hogy ment ki az erkélyre a szokásos esti agyleeresztő cigit elszívni, rámnézett, és azt mondta: csini vagy ebben a csíkosban. az én uram, Z, aki évente kb kétszer ereszt meg egy bókot. komolyan mondom, kitörölte az elmúlt pár nap nehézségeit! :D
nem gondoltam volna korábban egyébként, hogy ilyen érzékeny ill. kiéhezett leszek az ilyesmire, de mióta (többgyerekes) anyuka lettem, sokkal többet számít, ha valakitől olyan bókot/dícséretet kapok, ami nem a gyerekeimre vonatkozik. ne értsetek félre, nagyon büszke vagyok a gyerekeimre (mert természetesen az enyémek a világ legszebb, legkedvesebb, legokosabb, legügyesebb, legcukibb, leglegebb gyerekei), de nagyon fontos lett számomra, hogy megtartsam/védjem/erősítsem saját magamat is az anyaszerep mellett. nem akarok "csak" anya lenni. nő is akarok lenni, és ember is akarok lenni. és ez nehéz, mikor anya az ember, mert elsősorban mégiscsak az.