nehéz.
persze tudtam, hogy nehéz lesz, de....
"noone said it would be easy, but noone said it would be this hard" dalolja örök kedvencem, Sheryl.
mikor 3. sz. éliennel hazajöttünk, hihetetlen flottul ment minden. de ez a mostani hazajövetel - persze mit vártam? hiszen ez a lakás még nem az otthonunk. ez csak egy lakás, ahová 10 nappal szülés előtt beköltöztünk. mikor hazajöttünk a kórházból, tele volt olyan emberekkel, akiket nem akartam látni (mint az asztalos, aki a konyhánkat rakta össze épp), viszont nem volt itt a többi kicsi élienem, akiket pedig már nagyon akartam látni.
aztán persze a cicik megint kisebesedtek, úgy látszik, ez nálam már csak így megy. az első pár napot szinte folyamatos sírással töltöttem. sajognak a cicik.
a lelkem is sajog.
nem találom a helyem... nincs is helyem. 1-2 hónap múlva már biztos lesz. 1-2 hónap múlva már nem is fogok emlékezni arra, milyen szerencsétlenül éreztem magam.
de most nehéz.
a nagyobb élienek is meg vannak borulva. a legnagyobb mindenféle vaddisznóságot csinál. a középső magába fordult. no. 3. nem hajlandó elaludni (ez utóbbit nem csodálom, altatásból mentünk el szülni, aztán 3 napig haza sem jöttem, mikor meg végre hazajöttem, volt velem egy újabb gyerek). uram Z sem komfortos a helyzettel, hiányzik neki a jól megszokott rutin, amit az új lakhelyünkön még nem alakítottunk ki. neki folyamatos stressz, hogy gondolkodni kell a mindennapos dolgokon, mint pl hová menjünk wc-re, vagy hogy hol vannak most épp az evőeszközök.
egyszóval nehéz.
de minden nappal egyre jobb lesz. az egyik cici már majdnem teljesen begyógyult. az evőeszközök a doboz mélyéről az evőeszközös fiókba kerültek.
és 4. sz. élien hihetetlen: félálomban mindig mosolyog. örülök neki, hogy kihordtam és megszültem és hazahoztam és felnevelhetem.