ugye én már a 4. (egyben utolsó) éliennel vagyok (még éppen) terhes, tehát valamelyes részrehajlás megengedhető... :)
az egykeségről és a testvérségről határozott véleményem van. szerintem egykének lenni kifejezett szívás, a szülők szempontjából pedig rémes meggondolatlanság a gyermek önös érdekből való egyedül tartása.
természetesen vannak olyan élethelyzetek, mikor nem lehet elvárni egy szülőtől, hogy testvért teremtsen a gyerekének. drága uram Z példának okáért azért egyke, mert a szülés közben súlyos komplikációk léptek föl, és csoda, hogy mind ő, mind édesanyja életben maradtak. következő terhességről szó sem lehetett. egy másik ismerősöm szülés utáni depresszióba esett, amiből több mint 3 évig tartott kiverekednie magát. ezt lehet hogy én sem dupláznám. egy harmadik korai klimaxba lépett 35 évesen, és már nem lehetett több gyereke. ezzel nem lehet mit tenni.
ugyanakkor ha a szülők megtehetnék, hogy bevállalnak mégegyet, és mégsem teszik "racionális" és "kényelmi" szempontok miatt, az véleményem szerint két fő okból hibás elgondolás.
a gyerek részéről lelki és szocializációs hátránnyal jár az egykeség. előbbi nemcsak abban merül ki, hogy sokat van magára hagyva, vagy hogy viszonylag kicsi esélye van erős lelki kapcsolatot kialakítania hasonló korúakkal, de ha ki is alakít, arra nem lesz befolyással a szülő, merthogy a barát ismeretlen környezetből jön - és esetenként rossz hatással van a gyerekünkre.
úgy érzem, a legnagyobb nehézség számukra az, hogy az egykék egyedül viselik a szülők minden paráját, rájuk hárul minden elvárás, minden álom megvalósítása. az ember akarva-akaratlanul ráfeszül első gyerekére. mert ő az egyetlen. ha valami baja esik, az egész világ összedől. ha valamit elkeffentünk a nevelés során, nincs másik, akivel "jobban" csináljuk, akivel javíthatunk saját magunk megítélésén. nincs meg a szülőnek a lelki feloldás, amit a második gyerek hoz meg. pedig a második mindig más: mást igényel, másképp kell szeretni, másképp kell nevelni. muszáj a szülőnek kicsit feladnia magát, megrögzött szokásait, begyöpösödött elveit, hogy működőképes családja lehessen. az egykék nem tudják élvezni a testvér által nyújtott "hasznot", azaz a szülői stressz oldását.
a szocializációs hátrány pedig egyértelmű: egy egykének nem kell osztoznia, nem kell alkalmazkodnia, nem kell más érdekeket felismernie és elfogadnia. és ezt a természetes korai bevésődés helyett később komoly munkával tudja csak megtanulni, és azt is csak akkor, ha igénye van rá.
a szülők részéről azért szerencsétlen választás az egy gyerek, mert a gyereknek társaság kell. hiába veszünk plüsst, azt valakinek meg kell személyesítenie. hiába veszünk komplett babakonyhát, abban sem magának akar főzni a gyerek. hiába veszünk társasjátékot, azzal valakinek játszania kell. és ha nincs ott a testvér, akinek kb hasonló az érdeklődési köre, merthogy gyerek, akkor ez bizony mind a szülőkre hárul, jellemzően az anyára. és ha a szülő (jellemzően az anya) eleve azért nem akart több gyereket, mert az első is mennyi munkával és fáradsággal jár, akkor alaposan megszívatja magát, mert rajta kívül bizony nincs más szórakoztató személyzet a háznál.
ezért fontos aztán, hogy ha végül mégis vállal második gyereket a szülő, akkor 3-4 évnél nagyobb körkülönbség ne legyen a kettő között, mert azt mondják (és most már látom magam is), hogy a 4-5 évnél nagyobb korkülönbség tulajdonképpen két egykét eredményez.