it is life - iti's life

varázslatos

2014.08.18 19:34

iti csodálatos. iti egyszer itt van, másszor eltűnik, aztán megint itt van. :) el kell hogy mondjam, a visszajelzések teljes hiánya nem éppen inspiráló az írás szempontjából, de én szeretlek titeket, és ezért továbbra is megosztom veletek életem rezdüléseit, mert minden alkalommal, mikor írok, gondolok rátok! :*

na de elmesélem, mi minden történt az elmúlt jó sok hétben.

kiderült például, hogy a 4. sz. élien Mátyás lesz. az eddig soha nem látott extra testrészen kívül egyébként teljesen olyan, mint az előzőek. az UH szerint megvan minden ujja, normál méretű minden mérhető szerve, tud integetni és tátogni is. 

a terhesség második felét is megkezdtem 2 hete, ebből következőleg megint erősen visszeresedek (a gumiharisnyából csak a térdig érő változat jön rám, ami pl. a combtői visszereken inkább ront, mint használ), és megint cukros lettem, amivel persze megint futottam pár idegrezzegtető kört az egészségügyben. nem szeretem azt hallani senkitől, hogy bezzeg ilyen vagy olyan volt akárhány évvel ezelőtt, de bakker, ezt a szívatást még én sem tudom szó nélkül hagyni. mindenesetre megvan 1 teljes laborom, egy terheléses cukrom (ami véletlen jó lett), és egy diabetológiai kontrollom. ez utóbbiaknak meglepő módon nem tök mindegy, hány órakor kezdi az ember a 3 óránkénti étkezést. azt hiszik, hajlandó leszek korábban kelni csak azért, hogy 7-kor reggelizzek. na persze....

aztán (hip-hip-hurrá és 347652347 millió csók az én imádott urmanak, Zének) aláírtunk a szomszédra, és ha minden igaz, szeptembertől már a lakberendezős fülön fogom nyűni a billentyűket. :D csütörtökön és pénteken jön 3 belsőépítész, majd írok róluk is, és szívesen fogadok bármely laikustól is ötleteket! jaj, meg is kell kérnem a uramat, Zét, hogy szkennelje be az alaprajzokat!.... tutira megint el fogom felejteni... de nem! most megyek, és írok neki egy emailt. 

na ez milyen? itt van egyébként kb 3 méterre tőlem (szerintem megint elaludt altatás közben... :)), és én emailt írok neki. mi több, mikor szóban megbeszélünk valamit, külön megkér rá, hogy küldjek neki emlékeztetőt. nagyon modernek vagyunk... :p

email megírva. :) ügyes iti.

aztán munkám is volt. sokat olvasok a wattpadon, és az egyik kedvenc sorozatom írója feldobta, van-e kedve valakinek korrektúrázni a legutóbbi regényét a kiadás előtt. és persze nekem volt, konkrétan 1 éve fontolgatom, hogy felajánlom az íróknak a segítségemet, mert nekem élvezet, nekik meg jó lenne, ha kevesebb "hiba" lenne a műveikben. ezzel tegnap este elkészültem (az elmúlt 2 hétben minden este "dolgoztam" rajta valamennyit, úgyhogy erre ment el az időm a írás meg a netezgetés helyett), úgyhogy ígérem, mostmár megint aktív leszek!