holnapután megkezdik a bontást. jajj.... :)
minden tervet véglegesítenünk kell az elkövetkezendő 2-3 hétben, ugyanis egyelőre csak az építészeti kivitelezés az, amin már nem kell változtatnunk.
az elektromos tervek kész lesznek a héten, ahhoz még ki kell gondolni az egyes szobák tervezett elrendezését, hogy tudjuk, az újonnan kialakított helyekre hány konnektort tetessünk. a kapcsolókat már nagyjából kitaláltuk, az érintetlen területeken pedig megtartunk minden menthetőt - részint hogy ne verjenek mindent szét (munka és költségkímélés céljából), részint mert ezeket már megszoktuk, hol vannak.
a csempecentrumtól sajnos rossz hírt kaptam ma: az egyik kiválasztott színből csak novemberben lesz gyártás, úgyhogy nem lesz teljes a szivárványszín fürdőszobánk. öröm az ürömben, hogy a sötétkék az, így egyszerűen kihagyjuk majd, és 6 színű lesz a szivárványunk. Mikilegértől amúgy is csak ennyit tanultak a lányok... :)
a csempe felrakásához pontos (értsd: csempénkénti) útmutatást kért az építésvezető, nehogy kellemetlen meglepetések érjenek, úgyhogy azt is meg kell még rajzolnom. ehhez még elkérem majd az építésztől az egyes helyiségek pontos méreteit, mert a tervrajzon nincs minden rajta.
pedig azt hittem, bontás megkezdése után már nem lesz több dolgom, és henyélhetek naphosszat... :)